Egy évben legalább kétszer szoktam tollat ragadni és évet értékelni kicsit másképpen. Napok óta az van bennem, hogy az utolsó szerda, az utolsó csütörtök, és ma az utolsó péntek 34 évesen... Nagyobb választóvonalnak érzem ezt, mint a harmicat akkor, pedig mindenki azt mondta, hogy az aztán a fordulópont. Na én ebből semmit sem éreztem ahhoz képest, amit most. Mert most tényleg közelebb leszek a negyvenhez és mert a 35. már tényleg feljogosítja a gyermekeket, hogy csókolommal köszönjenek, és én már meg sem döbbenhetek majd rajta... Talán már tényleg nem fognak többé személyit kérni a cigihez sem a dohányboltban (tudom, hogy rossz szokás), és már azt is el kell fogadnom, hogy megjelentek az első ráncaim, ami miatt rohanhattam tegnap a dm-be valami csodaszert venni...

Mégis úgy érzem, hogy a pár nap múlva bekövetkező fordulónap egyfajta nyugalom és béke a szívemben a ráncok és a csókolom mellett. Köszönettel tartozom közben, mert a Sors, az Élet és a Jóisten mindent megadott, amire gyermekként vágytam. Van egy 14,5 éves Zsófim, aki bár néha az őrületbe kerget, a világ minden Kincse egyben. Van családom, akikkel minden nap ünnep... És van egy munkahelyem, ahol a hétfő is örömmel teli, mert a kollégáimmal munkatársak vagyunk és nem robotok, és olyat csinálhatunk, amit szeretünk. A főnökömet pedig tisztelem és szeretem -ez van, tudom, hogy ez már túlzás, de szentimentális hangulatban vagyok, így most ezt is lehet. És vannak a barátaim, akikhez évtizedes barátságok kötnek, és vannak újak, akik pár éve léptek az életembe és váltak érző dobbanássá öleléseik. Köszönöm! Készen állok a 35.-re, bár még van pár napom addig... És ha lehet, akkor néha valaki kérje már el a személyim, ha cigit veszek. A gyerkeknek meg mondjátok meg, hogy a néni nem is olyan öreg, és a csókolom helyett jöhet inkább a szia!