'Üresfészek', avagy a gyerek elköltözött
Sokak életében ezek a napok azok, amelyek az elválásról szólnak, az enyémek is. Pár hónapja még az érettségi miatt izgultunk együtt a gyerekkel és boldogok voltunk, mert jól sikerült és esély nyílt arra, hogy teljesüljenek az álmai. Most pedig, amikor teljesültek, valahogy hirtelen kifordult a világ. Mondanám, hogy tudtam mire vállalkozom, de igazából most látom csak, mit hoz a holnap.
Mi évek óta arra készülünk, hogy felvegyék őt Hollandiába -magántanárok, külön nyelviskola, nyári tanfolyamok és sok-sok átvirrasztott éjszaka. Külön munka, és 10 éve egy megtakarítási számla, amely azért lett, hogy ő szabadon választhasson és ne legyenek olyan korlátai, mint amilyenek nekem voltak. Listánk volt, hogy mit kell vinni, listánk ...
Többször futottam neki a kezdésnek és még most sem vagyok biztos abban, hogy a megfelelő módját választom, de legyen a "sebtapasz" módszer. 1 hét múlva kiveszik a méhem -egyszerű kijelentő mondat, nem túl sok szó, mégis olyan rohadtul sokat takar. Az anyaságon túl a nőiség megtestesítője, én meg "hagyom". Hagyom, de azért be vagyok sz@rva picit. Tartok a fájdalomtól és attól, hogy gyenge leszek egy ideig, hogy ellássam magam. Félek a kórháztól is, mert valahogy bármikor kerültem be, mindig volt valami bibi... És kicsit az is foglalkozat, hogy vajon ezek után kevesebb leszek majd? -én tudom, hogy nem, de vajon az ítélet felettem? 
Több, mint egy éve kezdődött a "homeoffice" és minden ami ezzel jár. Több, mint egy éve annak, hogy egy koronának nevezett vírus -korona, na ez is, eddig ez a fejemben egy abszolút pozitív szó volt, na pl ez az első változás, köszi covid- korlátokat szab az életünknek, ebben pedig vannak fájó és nagyon fájó részek -kicsit mindenkinek másképp és más. Azonban egy dologban mindenkinek ugyanaz: elmaradnak az ölelések, a puszik, a felhőtlen baráti vacsorák és távol vagyunk a nagyszülőktől. A pár hónapja még automatikus dolgok kezdenek eltűnni és új szokásaink lesznek... Már nem nyújtunk kezet a bemutatkozásnál, és ha meglátunk egy régi barátot, nem rohanunk oda, hogy megöleljük. Én napokon belül 39 éves leszek, és már eszembe sem ...
Korai szerelem, házasság, gyerek, aztán válás 25 évesen, amikor már évek óta azt éreztem, hogy nem vagyok boldog igazán és túl fiatal vagyok ahhoz, hogy ott maradjak, amiben csak a felszínen vagyunk. Ámokfutás, pótoljuk a kiesett éveket... közben gyerek, főiskola és karrier... Nem is tudom igazán, hogy volt elég akkoriban olyan kevés alvás. Millió döntés, és millió szerencsés véletlen, miközben a találkozások az életemben sodortak az úton, de közben elkezdett közeledni a bűvös harmic... 
A magány nem akkor van, ha egyedül vagy. A magány csak van. Olyan, mint ez a rohadt vírus, senki nem kérte, de jön és szedi az áldozatait anélkül, hogy tekintettel lenne fiatalra, vagy idősre, nőre, vagy férfira. Jön, elvesz valamit és megy... De tényleg megy??? És ha igen, akkor mikor már??? Na és közben milyen pusztítást hagy maga után... Lelket tépázó módon hagy hegeket bennünk és egyetlen gyógyír van rá -nem, nem a társaság! Ugyanis ott lehet aztán csak igazán magányosnak lenni. Ott érzi át az ember fia-lánya, hogy milyen is ez az egész. A gyógyír az, ha valahogyan megerősödünk, és képessé válunk arra, hogy a fájdalmainkon túltegyük a lelkünket. Egyszerre milyen könnyű és nehéz feladat is egyben -mert vajon meg tudjuk-e ...
Életünk minden döntő eseménye új bekezdést kíván, én most ott tartok, hogy az entert megnyomtam és elkezdte írni a sorokat az élet, amit tudatosan élek. Na nem úgy kell ezt elképzelni, hogy minden pillanatban, mindenre oda tudok figyelni, vagy akarnék. A hétvégén például többet csináltam semmit, mint valamit, hiszen ez marhára nem arról szól, hogy tervezzük meg a nap minden percét és tetteit, sokkal inkább arról, hogy amit csinálunk, azt élvezettel tegyük -én a legnagyobb nyugalommal aludtam délután és utána sorozatot néztem. És közben az a vicces, hogy még most is meg tudok döbbenni azon, hogy felnőtt vagyok... úgy értem, hogy bármit megtehetek. Hiszen eddig ha nem is engedélyt kellett kérnem, de szervezést igényelt, ha valamit ...
Napok óta akarok -nem szeretnék, ez fontos- írni, de még csak elő sem vettem a gépet, mert azt éreztem, csak ülnék az üres lap előtt... Amit persze valójában most is teszek, hiszen arról írok, hogy miért nem tudtam írni. Azt hiszem talán azért, mert túl összetett a kérdés, és könnyebb kifogásokat keresni, mint a megfelelő szavakat, a megfelelő hangsúlyt és az egészhez egy keretet, amivel megfoghatóvá válik a mondanivalóm. 
Az életünk, bármilyen közhelyes, egy folyamatosan változó, akár hétről-hétre újabb megoldásokat kereső halmaz -és mint ilyen, kicsit mindenkinek más van ebben a bizonyos halmazban. Látszólagos egyezőségek mellett, egészen különböző helyzetekre kell reagálnunk. Nem titok, 38 éves vagyok, így volt szerencsém még élni akkor, amikor levelet írtunk és a postást vártuk, amikor a szüleim kulccsal a nyakamban engedtek le, és onnan tudtuk, hogy menni kell haza, hogy felkapcsolták a közvilágítást. Nem is volt ez olyan régen. Akkor egy levél, amit megírtunk még aktuális volt, amikor napokkal később megkapta a címzett... Most ha küldünk egy e-mailt, ami a másodperc tört része alatt ér célba, már lehet, hogy mire elolvassa az érintett, nem ...
Kicsivel több, mint két éve foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogy merre halad a munkaerőpiac és milyen változásokat hoztak az évek, hogyan működik a pályaválasztás és mennyire másképpen megy ez már, mint akár 10-15 éve. Ehhez alanyként az akkor 15 éves lányomat hoztam példának. Most pedig, amikor egy új korszakot hozott a Covid 19, rohamos további változásokat észlelhetünk. 
Egy válásban nem csak a felek válnak, hanem a barátok is -erre csak most jöttem rá. Olyan üzeneteket kapok, hogy mi lesz most velünk, hogyan lesz ezek után, megtörtem, az árral szemben kell úsznom... Egy-egy reakciót elképedve olvasok, vagy hallgatok -mert én naívan azt gondoltam, hogy a mi válásunk ugyan kihatással lesz bizonyos dolgokra, de arra biztosan nem, hogy a barátainkkal ugyanúgy legyünk. És mivel van olyan, aki olvashatja ezeket, szeretném leszögezni, hogy nem bántani akarom őket, csak egy picit idehányni -ahogy most tanultam- azt, ami bennem van. 
Elválni valakitől nem feltétlenül jelenti azt, hogy hangosak vagyunk, ajtót csapkodunk, és a másikra gyűlölettel nézünk, bár talán úgy valahogy könnyebb. Dühöngeni, és kiadni a fájdalmat, a csalódottságot, a keserűséget. A csöndes felismerés sokkal nehezebb szeretettel a szívünkben, mert kívülről minden olyan rohadt tökéletes. Tökéletes pár, szép és okos gyerek, otthon -ahová mindenki szeret járni, mert érzések vannak benne. Nem egy olcsó katalógus kecó, hanem olyan, ahová belépsz, és ott akarsz maradni. Így aztán szembesülni azzal, hogy a szakadék kettőnk között túl nagy és túl mély ahhoz, hogy egymás mellett is képesek legyünk hidat építeni olyan, ami nem hétköznapokra való teher. Nem akkor jön, és nem úgy, amit a ...
Az a nő, aki olyan szerencsés, hogy anya lehet, vajon miért törvényszerű, hogy megszűnik nőnek lenni a társadalom szemében? Miért felejtik el a nevét onnantól kezdve és lesz ő az "anyuka jöjjön kérem"? És melyik pillanat az, amikor önmagára is úgy tekint már, mint Anya, és a női oldal a garázsban landol? Talán az a pillanat ez, amikor már elkezd dobogni a szív, és megvan az első ultrahang kép... Akkor a mámortól nem látva az első boldog pillanat után a második, hogy Anyuka és Apuka lesz a nőből és a férfiból. Utána pedig minden állomáson újra és újra... Melyet sok időn keresztül tényleg szeretünk, és utána is, de aztán lesz egy pont, ahol hiányozni kezd valami... Hiányozni kezd az, hogy valaki úgy tekintsen ránk, nők vagyunk. 
Van a klasszikus hármas, amit alappilléreknek hiszünk. Magánélet, munka, egészség. A másik alap, hogy amennyiben jól működik kettő, akkor a harmadik tuti nem... És ha mégis, akkor el fog romlani, mert hát kik vagyunk mi, hogy minden jól menjen? Miért is érdemelnénk meg? CSAK! És itt akkor be is fejezhetném a sorokat, de ennél azért többet szoktam írni, ezért most sem teszek másképpen. 
Először is, legyél felkészült . Felkészült abban, amit vállaltál, amiben dolgozol, ugyanis amiben vagy, az egy kétirányú utca. A főnöködnek is vannak kötelességei, de először Neked kell bizonyítanod, hogy érdemes vagy a kiemelt figyelemre. 
Az elmúlt évben többször felmerülő téma a vacsoránál, hogy "mi leszel, ha nagy leszel"... Mégiscsak 15 éves a lányom, ezért kb 1 éve alkalomszerűen előkerülő téma a részemről, hogy megtudjam, merre van az előre... Általában ugyanaz a válasz érkezik, hogy nem tudja, hol van az még, és egyébként is, nem igazán akar ő robotolni. Már-már kétségbe voltam esve, hogy ennyire nem lehet nem tudni, hogy mire vágyik, mígnem kicsit mélyebbre ástam magam a témában, illetve ki nem fordítottam a kérdést. Éppen tegnap már csak úgy tettem fel, hogyha felkelsz 25 évesen, akkor hova fogsz elindulni? Egy irodába? Egy üzletbe? Egy számítógép előtt fogsz ülni, vagy rohangálni a városban...? Erre már egészen értékelhető válaszok érkeztek... ...